Ismét karácsony van, az egyetlen ünnep, amelyet a harmadik évezred kíméletlen világában is a megbékélésnek szentelünk. Advent heteiben a várakozás különleges hangulata lengte be mindennapjainkat, apránként öltözött ünneplőbe a lelkünk. Szeretem a karácsony előtti heteket, napokat, ahogyan múlik a december, közeledik az ünnep, egyre erőteljesebben érzem, hogy szeretném megölelni az egész világot.
Az embereket, akik fáznak, éheznek, akiknek nincsen, ahol lehajtsák a fejüket, akiknek nincsen családjuk, akiket nem szeretnek, akiknek a hazájában fegyverek ropognak. Szeretném megölelni azokat is, akik valamiért az élet árnyas oldalára kerültek, és azokat is, akik a napos oldalon élve nem veszítik szem elől a világ sokféleségét.
Nehéz korban élünk, már alig működnek azok az örökérvényűnek tartott szabályok, amelyeket gyerekfejjel megtanultunk. Biztos zsinórmértékkel éltem sokáig, mára azonban elkoptak a szálai, hiába ragaszkodom erősen minden egyes családi passzushoz. Jó tett helyébe jót várj, hallottam ezerszer, így aztán várom is a mai napig. Aki szeretet ad, az szeretetet kap, hiszem halálomig. Ha megdobnak kővel, itt már elbizonytalanodom, hiszen oly sokszor dobtam vissza a kenyeremből, hogy alig maradt belőle mára. Egyetlen dologban azonban biztos vagyok: ha nem is pazarolom a kenyerem, kővel soha nem dobnék vissza. A zsinórmérték kopottas, toldozott, de van. Amíg vagyok, addig az avíttas mércém is van, és ez az én legnagyobb karácsonyi ajándékom, amit a gyerekeimnek, unokáimnak adhatok.
Most, hogy közeledik a szent ünnep, készítem a lelkemet, hogy mint minden esztendőben, most is megidézzem azokat a kalácsillatú karácsonyokat, amit megélhettem oly sokszor. Elcsendesedünk, kizárjuk a világ zajait, és elhisszük arra a néhány napra, hogy az emberek valóban jók, a világ élhető, csak a helyünket kell megtalálni benne.
Karácsonyra színt kap kopottas zsinórmértékünk, felsejlik egy adventi gyertyagyújtás emléke, amely évről évre visszatér, hogy újra megszólítson bennünket. Generációk adják egymásnak át a szeretet ünnepének titkos tudását, és ez a láthatatlan örökség ad erőt és irányt ahhoz, hogy az idei ünnepen is meg tudjuk nyitni a lelkünket. Egymás felé is.
