Székesfehérváron, a Sóstói Stadionban tartotta a Megyei Jogú Városok Szövetsége a rendkívüli közgyűlését. A megyei jogú városok feladatairól, azok ellátásáról egyeztettek, annak érdekében, hogy a megyei jogú városok azokat a térségi feladatokat is el tudják látni, amelyek elengedhetetlenül fontosak a városok és környékük számára. Ilyen egyebek mellett a tömegközlekedés, a gyermekétkeztetés, az egészségügyi alapellátás, a közterület-felügyelet. A javaslatok összegyűjtését követően a Szövetség egyeztetni szeretne Navracsics Tibor a területfejlesztési miniszterrel.
A székesfehérvári találkozón részt vett Csőzik László is. Az érdi polgármester a közösségi médiában beszámolt a Szövetség munkájáról:
„A Megyei Jogú Városok Szövetségének Érd is húsz éve tagja, és én mindig megragadom az alkalmat, hogy városunk érdekeit képviseljem mind a szövetségen belül, mind rajta keresztül. A nagyvárosi közösségi közlekedés állami támogatása, a közétkeztetés normatív finanszírozásának növelése, az egészségügyi alapellátás fenntartói kérdései, a szolidaritási hozzájárulás arányosabbá és mértékletessebbé tétele, a versenyképes járások program jövője voltak napirenden. Persze a nagy kérdés, hogy mit hoznak a jövő évi választások, illetve mit lehet elérni addig, a jövő év eleji önkormányzati költségvetések elfogadásáig” – tette közzé többek között a polgármester.
