Hetedik éve már, hogy a szomszédünnep hagyománnyá vált Érden. Ezen a napon a helyi közösségek utcabálokat, vidám összejöveteleket szerveznek, együtt szórakoznak, ismerkednek, közös élményeket szereznek.
A közösségépítő rendezvény kezdeményezője, Takács Éva Pécsről hozta az ötletet, az ő utcájuk idén már a tizenötödik összejövetelt tartja. 2019 óta pedig az egész városra kiszélesedett a különleges ünnep, megszerették az érdiek.

A szervezők a következőket tették közzé a közösségi médiában:
Szeretnéd megismerni az utcádban lakókat? Szeretnél egy jó kis utcabulit szervezni? Vagy hallottál a tavalyi Szomszédünnep sikeréről? Ha igen akkor jelentkezz házigazdának. Olyan agilis, vállalkozó kedvű személyeket keresünk, akik szívesen megszervezik saját utcájukban, háztömbjükben az összejövetelt. A program nyitott, a vállalkozó kedvűek maguk dönthetik el miképpen szomszédolnának: kitett asztalok mellett beszélgetnek vagy egy közös főzésre jönnek össze – új élettel töltve meg a tereket, utcákat. Mert az utcák közlekedés mellett közösségi térként is szolgálhatnak. Meghívókat, biztosítunk a résztvevő utcáknak.

Ha kedvet érzel egy jó kis szomszédolós összejövetel megszervezéséhez jelentkezz az alábbi elérhetőségeken: erdiszomszedunnep@gmail.com vagy Takács Évánál a 06-70-5178454-es telefonszámon.
