Ötvenkét éve nyitott meg Érden a Pataki cukrászda, amely rövid idő elteltével az érdiek és a Balatonra tartók, az átutazók és sok fővárosi kedvenc helye lett.
„Amikor gyerekkoromban Dunaújvárosból a nagyszülőkhöz utaztunk, Érdet is érintettük. A Pataki Cukrászda előtt oda- és visszaúton is meg kellett állnunk, annak ellenére is, hogy a nagyi bőven ellátott bennünket osztályon felüli finom édességgel. A Pataki-sütik mindig kihagyhatatlanok voltak, őt pedig Csókolom bácsinak hívtuk” -olvasom a világhálón a tizenegy évvel ezelőtti bejegyzést, ami bennem is felejthetetlen emlékeket ébreszt. Igen, így neveztük: Csókolom bácsi.

A mostani emlékek egy tizenegy évvel ezelőtti szeptemberi naphoz kapcsolódnak, amikor Pataki János hatvannégy évesen örökre távozott Érdről.
Az érdi cukrászmester, a legendás Pataki cukrászda megálmodója és egykori tulajdonosa több mint tíz esztendeje az égi cukrászdában álmodja a süteményeket, ám a régi dicsőség az idő múlásával sem kopik. A szülők hozták, hozzák a gyerekeiket, generációk követik egymást a látogatókat illetően, és a cukrász család tagjai méltó módon őrzik a lángot. Úgy fest, a „Csókolom bácsi” cukrászda örökös tagságra tett szert a hazai cukrászvilágban: az ide betérő nagyszülők a ’70-es évek süteményeire emlékeznek, a szülők itt rendelték esküvői tortájukat, és ma már az unokák ülnek le a vitrinek mellé egy somlóira vagy krémesre.

Több mint öt évtizede szolgálják ki vendégeiket igényesen, szeretettel. Azt vallják, büszkék arra, hogy már több évtizede részesei lehetnek a város mindennapjainak, legyen szó egy hétvégi süteményezésről, ünnepi tortáról vagy egy gyors kávéról útközben.
-virágh-
Fotó: boraszportal.hu, Facebook – Pataki Cukrászda 1973, Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete
