Egy napra közösségi térré változnak Érd utcái

2 perc olvasási idő

Szeptember 12-én, szombaton ismét megrendezik az Érdi Szomszédünnepet, amelyhez idén is több tucat lakóközösség csatlakozott. A város több pontján utcai programokkal, közös főzéssel, zenével és kötetlen beszélgetésekkel találkozhatnak a szomszédok.

Már csak két nap van hátra az idei Szomszédünnepig, amely évről évre egyre több érdi közösséget mozgat meg. A 2019-ben indult kezdeményezés célja, hogy a környéken élők ne csak egymás mellett lakjanak, hanem egy közös program keretében jobban megismerjék egymást.

A rendezvényhez ezúttal is több tucat érdi lakóközösség csatlakozott. Érd-Ófalutól egészen Felső-Parkvárosig több utcában készülnek saját programmal a lakók, így a Szomszédünnep minden helyszínen kicsit más arcát mutatja.

A helyi programokat maguk a lakók szervezik. Van, ahol közös étkezéssel és beszélgetéssel töltik a napot, máshol zenével, élő koncerttel, sportbemutatóval vagy látványos utcai dekorációval készülnek. Az elmúlt években akadt olyan helyszín is, ahol a programok egészen fesztiválhangulatúvá nőtték ki magukat.

A Szomszédünnep ötletét évekkel ezelőtt Takács Éva hozta Pécsről Érdre. A kezdeményezés azóta a város egyik népszerű közösségi programjává vált. A szervező minden évben segíti a résztvevő lakóközösségeket, többek között a területfoglalási engedélyek intézésével.

A rendezvény népszerűsége azt is mutatja, hogy Érden sokan fontosnak tartják a helyi közösségeket és a jó szomszédi kapcsolatokat. Egyetlen napon számos utca alakul át olyan közösségi térré, ahol a lakók együtt tölthetik a szombatot.

Ossza meg ezt a cikket