Még van lehetőség jelentkezni a Sirius Állat- és Természetvédelmi Alapítvány ingyenes macskaivartalanítási programjára. A július közepén indított akcióban szeptember 8-ig már 170 érdi cicát regisztráltak, a szervezet pedig legalább 200 macska műtétjét tudja finanszírozni pályázati forrásból.
A program iránt a meghirdetést követően naponta több mint tíz jelentkező érdeklődött, jelenleg körülbelül napi öt megkeresés érkezik az alapítványhoz. A kezdeményezés célja, hogy a felelős állattartást erősítve csökkentsék a nem kívánt szaporulatot és az ezzel járó állatvédelmi problémákat.
Az ivartalanítás nemcsak a túlszaporodás megelőzésében fontos. A beavatkozással többek között csökkenthető bizonyos fertőzések, verekedések és balesetek kockázata, kandúroknál pedig mérséklődhet vagy megszűnhet a területjelöléssel járó kellemetlen szag. Az ivartalanított macskák emellett kevésbé hajlamosak elkóborolni párt keresve.
Az akcióban eddig valamivel több kandúrt ivartalanítottak, mint nőstényt, az ivararány azonban összességében kiegyensúlyozott. A nőstények ivartalanítása különösen jelentős a szaporulat visszaszorításában: egy macska egy év alatt akár több alkalommal is fialhat, így egyetlen nőstény élete során rendkívül sok utód születhet.
A programban gazdás cicák mellett kolóniás macskákat is fogadnak, utóbbiaknál nincs létszámkorlát. Eddig két kolóniából érkeztek állatok, egy harmadik helyszín szervezése pedig folyamatban van. Előfordul az is, hogy egy-egy gazda helyett a szomszédok segítenek a tulajdonos meggyőzésében, illetve a macska szállításában és lábadoztatásában.
Így lehet jelentkezni
Az akcióra csak érdi lakosok jelentkezhetnek, egy gazda legfeljebb két cicát regisztrálhat. A kolóniás macskákra ez a létszámkorlát nem vonatkozik.
Jelentkezni a siriusalapitvany@gmail.com e-mail-címen lehet. A levélben meg kell adni:
- a gazda nevét,
- címét,
- telefonszámát,
- a cicák számát,
- valamint az állatok nemét.
A műtéteket érdi állatorvosok végzik, a költségeket pedig a Sirius Alapítvány pályázati forrásból fedezi.
A program várhatóan 2026 végéig tart, illetve addig, amíg a rendelkezésre álló keret el nem fogy. Ha az alapítvány újabb forrást tud szerezni, az ivartalanítási akciót folytatni szeretnék.
