Százhalombatta város vezetése kiemelt figyelmet fordít a családok támogatására, és a gyermekek tanulmányainak segítésére.
Ennek jegyében az idei évben kétezer gyermek után összesen mintegy 81 millió forint iskolakezdési támogatást nyújtottak a százhalombattai családoknak, tette közzé Vezér Mihály polgármester a közösségi médiában.
A szülők ebből közel egymillió forintot ajánlottak fel a tanintézményi alapítványoknak, ezzel is támogatva gyermekeik iskolájának működését és fejlesztését.
